A tantrikus masszázs élettani hatása az ember egészére kiterjed, a lélektől a szellemen át a testig. Igazán csodálatos, hogy mire képes az érintés.

Az érintést alapvetően a kellemes dolgokhoz kapcsoljuk. A cirógatás, simogatás vagy a simítás kellemes élménye  mellett erőteljesebb hatást is ki tud váltani egy érintés. A masszázs olyan célzott érintés, ami a megfelelő technikával együtt csodás eredményeket tud magával hozni.

Amikor az érintés messzire visz

A tantrikus érintésnek valódi gyógyító ereje van, aminek az egyik fő célja az, hogy egy személyben a testi-lelki- szellemi harmóniát, a hármas egységet megteremtse. A masszázs képes arra is, hogy olyan utazásra vigye az arra nyitott személyt, amilyenben addig még nem volt része. Ehhez csak a masszázs asztalra kell feküdni és behunyni a szemeket.

A masszázst megelőzően érdemes a vendégnek kicsit elmélyülni, a megfelelő hangulatba kerülni és azt is tudatosítani néhány mondatban, hogy mit vár a tantrikus érintésektől. A fizikai gátak és a lelki blokkok is oldódhatnak és a vendég úgy érezheti, megerősödött, átjárja a lelkét az Isteni fény.

A tantra azt is jelenti, hogy növekedés, tágulás. Ez vonatkozik az egyén szeretetére önmaga felé. A masszázs közben megnyílik a szívcsakra, vagyis az anahata és az egyén képessé válik a szeretet nagyobb befogadására. A lélek gyógyulni kezd, a test fogékonyabb lesz, az elakadás helyét az előrelépés veszi át. A fejlődés fokozatosan elindul.

A masszázs több annál, mint hogy az izmok ellazulnak és a feszültség távozik a testből. A gyakorlott tantra masszőr a kundalini energia ismerője, az öngyógyító folyamatok felébresztője is. Az élmény magával ragadó, a hatás pedig soha nem marad el, csupán fel kell ismerni és át kell élni.

A masszázsról, a tantráról tudjon meg többet! Kezdőknek és haladóknak is ajánljuk a masszázs szalon szolgáltatásait, amiről a honlapon, a  www.gabimasszazs.hu webcímen olvashatnak. Az itt található elérhetőségen tudnak a vendégek időpontot is foglalni masszázsra: 06 70 20 08 872.