Az ejtőernyős tandemugrás előkészületei

Az ejtőernyős tandemugrás kevés előkészületet igényel, de van néhány tanácsunk, amit érdemes betartania, ha élete első ugrására készül. Jelentkezzen hozzánk, és segítünk, hogy az egyetlen váratlan meglepetés az legyen, hogy a tandemugrás még annál is sokkal jobb, mint amilyennek elképzelte!

Sokakat vonz a gondolat, hogy milyen lehet a szabadesés élménye, és ma már nem is kell sokat várni arra, hogy ezt meg is tapasztalja, aki szeretné. Az ejtőernyős tandemugrás bárki számára elérhető, és ezt úgy kell elképzelni, hogy kb. 3500 méteres magasságból lehet ugrani, ebben pedig benne van 45 másodperc szabadesés is. Tapasztalt és felkészült oktatóval együtt, maximális biztonságban történik az ugrás, így annak, aki eldönti, hogy belevág, nincs más dolga, mint jelentkezni. Az első tandemugrás előtt azonban érdemes kicsit utánajárni, hogyan kell készülni egy ilyen eseményre, hiszen sokféle gyakorlati kérdés merülhet fel. Nézzük, mit érdemes tudni az előkészületekkel kapcsolatban!

Az egyik leggyakrabban előforduló kérdés, hogy mit érdemes viselni a tandemugrás alkalmával, erre pedig nagyon egyszerű a válasz; sportos, kényelmes ruhát. A helyszínen speciális felszerelést kapnak a résztvevők, ez egy ugróruha és egy ugrószemüveg, ezért az öltözetet illetően semmi extrával nem kell készülni, a saját szemüvegüket is nyugodtan viselhetik az ugrók. Ami viszont fontos, az az evés, illetve ivás kérdése, ami szintén gyakran felmerül a jelentkezőkben, és ezzel kapcsolatban van is mire figyelni. Sokan úgy képzelik a szabadesést, mint amilyen például a hullámvasutazás, ezért úgy vélik, hogy jobb nem enni tandemugrás előtt. Ez azonban egészen más élmény lesz, és ahhoz, hogy a vérnyomás, valamint a vércukorszint ne essen le, tanácsos enni előtte, mégpedig valamilyen könnyebb fogást. Az alkoholfogyasztást javasolt elkerülni az ugrást megelőző 8 órában, más tiltás viszont nincs, ha elérkezik a megbeszélt időpont, irány a repülőtér!

Ha Ön sem szeretne tovább várni, és még idén megvalósítaná az álmát, jelentkezzen hozzánk! Az ejtőernyős tandemugrás minden részletével megismerkedhet a www.tandemugras.org weboldalon, ha pedig máris szeretne időpontot egyeztetni, a +36-70-608-7373-as telefonszámon és a tandemcentrum@gmail.com e-mail címen várjuk megkeresését!

scroll to top