A városi kerékpározás egészen más típusú kiegészítők használatát követeli meg, mint a terepbiciklizés, az aktuális körülményekhez való alkalmazkodás azonban mindkét esetben fontos. Ugyan az aszfaltozott kerékpárutak nem tartogatnak olyan kihívásokat, mint az extrém környezet, a saras, latyakos út és a kisebb-nagyobb pocsolyák kifejezetten kellemetlen találkozásokat okozhatnak. Ennélfogva egyetlen bicikliről sem maradhat le a sárvédő, ami felfogja a menet közben felcsapódó vizet és sarat, így védve a kerékpárt, valamint tulajdonosát. Milyen lehetőségek vannak, illetve mire érdemes figyelni a kerékpár sárvédő kiválasztásánál?

A legfontosabb szempont, hogy a sárvédő a kerékpárhoz igazodjon. Alapvetően a kerék méretének megfelelően kell választani, hiszen a kiegészítő ezt öleli körül egy szakaszon. Nem mellékes szempont a sárvédő szélessége sem, ennek tekintetében szintén a kerékpár méretei, illetve a váz egyéb paraméterei irányadóak.

A további opciókat elsősorban az egyedi igények határozzák meg. Léteznek első és hátsó kerékpár sárvédők, de komplett szettek is kaphatóak, amik mindkettőt magukba foglalják. Vannak fix rögzítésű, valamint gyorsan levehető típusok is. Döntést kell hozni ezen felül a sárvédő alapanyagával kapcsolatban, ez lehet műanyag vagy fém. Végül, de nem utolsó sorban, a színek terén is vannak lehetőségek, ezzel kapcsolatban a váz árnyalatát érdemes figyelembe venni.

Kiegészítőket szeretne vásárolni új biciklijéhez? Esetleg nem teljesen elégedett a korábbi választásával, és szívesen megismerné, hogy milyen lehetőségek vannak a kerékpár sárvédők terén? A Bringa Butik Webáruházban óriási kínálat várja különféle kiegészítőkből, így természetesen sárvédők között is válogathat. Nálunk biztosan megtalálja azt a sárvédőt, ami megfelel a kerékpár méreteinek, és egyedi igényeinek is eleget tesz. Nézzen körül www.bringabutik.hu weboldalunkon, ahol máris megrendelheti a kiszemelt termékeket, felmerülő kérdéseivel pedig keresse bátran szakértő munkatársainkat a webshop@bringabutik.hu e-mail címen!