Szereti a havat? Próbálja ki a bobot és a hócsúszkát!

Kevés ember van, aki ne szeretne játszani egy hatalmasat a frissen hullott hóban. A hegyekben már elérhető néhány sípálya, ahol hógolyózhatunk, vagy csúszhatunk párat, de nem mindenki tud, vagy akar síelni, snowboardozni. Ha mégis szeretnének száguldani egyet a havas lejtőkön, akkor nekik találták ki a szánkót, a bobot, illetve a hócsúszkát!

A bob lényege, hogy használója nagyon közel kerül benne ülve a talajhoz, így kisebb sebességnél is hatalmas élmény a száguldás érzése. A fák, bokrok között suhanni egy bobbal olyan érzés, mintha senki és semmi nem tudna megállítani bennünket, mintha mi lennénk a leggyorsabbak. Ráadásul, a beépített eszközöknek hála, a bobot könnyű irányítani is, így nem fordulhat elő az sem, hogy nekimegyünk valaminek. Persze csak akkor, ha figyelünk!

A bob minden alkotórésze műanyagból készül, aminek köszönhetően könnyű szállítani, illetve könnyű vele visszakapaszkodni is a csúcsra. Ráadásul birja az erős igénybevételt is, hajlékony, így nehéz benne olyan kárt okozni, ami miatt selejteznünk kéne. Ha viszont mégis ez a helyzet, akkor sincs nagy baj, mert a bobok egyszerű kialakításuknak és többnyire újrahasznosított anyagaiknak köszönhetően a szánkókhoz képest töredékáron vásárolhatóak meg! Nem véletlen, hogy ezek a sporteszközök ennyire népszerűvé váltak kicsik és nagyok közt egyaránt!

A hócsúszkát se kell bemutatni senkinek, több évtizede lehet kapni különböző kialakítású és méretű darabokat. Régen megtette helyettük akár egy kuka fedele is, de a fejlődésnek nem lehet gátat szabni, így ma már formatervezett, kifejezetten erre a tevékenységre kialakított hócsúszkákat lehet vásárolni. Előnyük, hogy még a boboknál is kisebb helyet foglalnak el, a súlyuk pedig gyakorlatilag elhanyagolható, a hátrányuk viszont az, hogy nem lehet velük igazán nagy sebességet elérni. Pedig aki csúszkálásra adja a fejét, annak ez is fontos szempont!

Ha Ön is szeretné kipróbálni a bobokat, hócsúszkákat, látogassa meg a SportSarok webáruházat a www.sportsarok.hu címen, és válogasson széles kínálatunkból! Kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot a +36-30-784-1447-es telefonszámon, vagy írjon az info@sportsarok.hu e-mail címre!

scroll to top