Régóta szeretne hajót vezetni? Netán már egy ideje a vízen tölti a szabadidejét, de a tengerre még nem merészkedett ki? Pedig nem csak hatalmas élmény, de igazi kihívás is! Fontos azonban tudnia arról, hogy a tengeri hajózás csakis tengeri jogosítvánnyal lehetséges. Ha szeretné megszerezni, akkor sajnos várnia kell tavaszig, hiszen előbb nem indul hazánk közelében ilyen tanfolyam, ám érdemes már most elkezdeni a tervezést, kiválasztani a megfelelő oktatást, illetve azt a dátumot, amikor elkezdené a tengeri jogosítványhoz szükséges tanfolyamot!

Az emberek nagy többsége imádja a vizet; rengetegen úsznak, még többen strandolnak, jó páran horgásznak, a lényeg azonban az, hogy a vízben, vagy a partján tölthessék a szabadidejüket. Szintén sokan vannak, akik a hajózás szerelmesei; nyáron, a Balaton partjáról nézve szinte elborítják a láthatárt a vitorlák. Közülük sokan jártak már a tengeren is, ám az lényegesen komolyabb kihívás, mint a tavi, vagy a folyami hajózás. A tengeri jogosítványt nehezebb is megszerezni, mint a többit, ám nem lehetetlen, és mindenképp megéri a fáradozást, hiszen csodás élmény, amikor az általunk vezetett hajó szeli a habokat a szikrázó napfényben!

Ha Ön is szeretné megszerezni a tengeri jogosítványt, akkor válassza cégünket, a Sail-ing Kft.-t! Nálunk nem csak a tengeri jogosítványt szerezheti meg, hanem a minden részletre kiterjedő tudást is mind elméleti, mind gyakorlati szinten. Tanulóinknak manővertréningeket is tartunk, így a váratlan helyzetekre is tökéletesen felkészülhet, a navigációs tréningeken pedig elsajátíthatja a tájékozódás legapróbb trükkjeit is. Ha szeretne többet is megtudni a tengeri jogosítványhoz kapcsolódó tanfolyamainkról, látogasson el weboldalunkra, amit a www.sail-ing.hu címen talál!

Szerezze meg a tengeri jogosítványt nálunk, és hajózzon biztonsággal minden körülmények között! Ha kérdése lenne, hívjon bennünket a 06-30-397-2919-es, vagy a 06-30-941-2087-es telefonszámunkon, illetve írjon üzenetet az office@sail-ing.hu e-mail címünkre!