A Taiwan Golden Bee, azaz a TGB quadjai kiemelkednek az ATV-k (all terrain vehicle – mindenféle terepen közlekedő jármű) közül. Talán furcsának tűnket, hogy nem egy japán, hanem egy taiwani gyártó modelljei a legek, legyen szó bármilyen járműkategóriáról, de ez esetben pontosan ez a helyzet: a TGB quadjai a világranglista élén szerepelnek, méghozzá gyakorlatilag minden tulajdonságukat tekintve.

A quadokat alapvetően terepre fejlesztették ki annak idején, méghozzá elsődlegesen katonai használatra, bár ebből semmi sem lett, mire az első prototípus elkészült – érdekességként említenénk meg, hogy ez egészen véletlenül pont egy japán gyártó volt. A legenda úgy tartja, hogy az első szériák annyira veszélyesek voltak, hogy a gyártó visszavonta a gyártásukra vonatkozó szabadalmát, és a gyártással is leállt, mire a többi, motorkerékpárokkal foglalkozó vállalat azonnal elkezdte a saját modelljeit fejleszteni. Ebből alakult ki a későbbiekben a quad-kultúra, ami sokáig csak zárt pályán volt megtalálható, azaz főleg versenyeken, gazdaságokban és persze illegálisan használták. Napjainkra azonban sokat változott a helyzet, és mostanra már lehet őket vizsgáztatni, így természetesen a TGB quadok is közlekedhetnek közúton, amennyiben nagymotorként vannak rendszámoztatva, illetve természetesen mezőgazdasági vontatóként is legálissá tehető a használatuk.

Cégünk, az Erdőgépker Kft. a TGB quadok forgalmazását végzi Magyarországon. Kínálatunkban négyféle TGB quad található: a TGB Target, a TGB Blade két 600 köbcentis és egy 1000 köbcentis változata – a számok természetesen a lökettérfogatra vonatkoznak. A honlapunkon minden információt megtalál róluk, ha felkertesi a www.tgb-quad.hu címet!

Amennyiben felkeltették az érdeklődését a TGB quadok, és kérdése lenne, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén: a +36-62-533-934-es telefonszámon, vagy az erdogepker@erdogepker.hu e-mail címen! Kollégáink várják hívását, és megválaszolják az összes kérdését, emellett segítenek a rendelésben is.